Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A karosszéria javítás története

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Végre :)

  2014.01.10. 22:35

Öreg autókarosszériák javítása (1998)

 

Előszó (2013)

Az eltelt 15 esztendő az akkori véleményemen és a leírtak megítélésén nem változtatott, kivéve, hogy 1998-ban Autoclassic újságban a „nyomda ördöge” összekeverte a rajzok képaláírásait. . .ezt leszámítva az írást teljes terjedelmében a mai napig vállalom. (Mivel az újságban a rövidített változat jelent meg, ezért itt néhány mondatot kiegészítettem.)

 Felvetődhet, hogy mi lesz, ha a „modern” anyagokból épített autók is elérik a veterán kort, vagy jelentősebb felújítás szükséges a műszaki vizsgához. Elérik? :) Körültekintve a mai állapotokon nem szükséges jóstehetség ahhoz, hogy lássuk a jövőt.

Elég, ha láttuk a múltat. . .egykor lyukas aljú kis Polskiban-, Ladában- Frédi-Béniző autótulajdonosok egy ideje már el sem tudják képzelni az életet négy légzsák és néhány -- három betűre rövidített nevű -- elektromos biztonsági rendszer nélkül. Az autót használók -- legalább -- két csoportra szakadtak, ebből az egyiket nem érdekli az autója állapota, ezért egészen gyorsan a bontóban, vastelepen végzi, de a másik sem fogja pl. karosszéria javítás után anyagvizsgálat céljából betonfalnak ütköztetni, mert örül, hogy a sok rom közül az övé megmaradt, tovább használhatja és egyszer talán valóban veterán lesz. És van még egy harmadik lehetőség, elhanyagolható százalék, az előző kettőhöz képest, aki akkor sem használta az autóját -- nem ment tönkre -- most sem használja, majd az örökösök eldöntik. . . 

A hiányzó rajzokat pótolom majd, és tervezem egy Autókarosszériák javítása 2014. című írás összeállítását, ha nem készül el idén, akkor átírom a dátumot: :) Elszaladt az idő már 2017. van, sebaj, majd jövőre elkészül a 20. évfordulóra! :) felejthető év. Addig itt-ott már beillesztettem pár új gondolatot. Közben már 2020. . . 

/Tóth Gábor/

 

A klasszikus autók karosszériájának formája és a felhasznált anyagok jelentősen eltérnek a ma kapható modellekétől. Az első önjáró hintók még a lovas kocsik alakját követték, így anyagaikban, műszaki megoldásaikban is nagyon hasonlítottak elődeikre. A nyitott autók mellett viszonylag korán megjelentek a zárt kivitelűek is, bár csak jóval később, az 1920-as években terjedtek el szélesebb körben. A favázas karosszériákat lassan felváltották a fémfelépítmények. Ezeket kezdetben a korábbi gyakorlathoz hasonlóan önálló alvázkeretre helyezték el, de hamarosan megszülettek az önhordó vázak, ahol maga a kocsi test a fő teherviselő elem. A személygépkocsiknál ma már ez a megoldás az egyeduralkodó, az alvázas konstrukciókat inkább csak a teherautóknál alkalmaznak. 

Főleg hobbiautósok körében népszerű a műanyag karosszéria, amelyet legtöbbször szintén acélvázra helyeznek el.

Az acéllemezből készített klasszikus autók alapanyaga, és gyártástechnológiája nagyban eltér a maiakétól. A lemezek vastagabbak voltak és katódos bevonat nélkül készültek. Az autógyárak a ma beépített lemezanyagokhoz az elektromos ellenállás hegesztést (pl. ponthegesztés), és a védőgázas ívhegesztéseket javasolják, a lánghegesztést tiltják. Ezt azzal magyarázzák, hogy az ötvözött és bevonatos lemezek tulajdonságai a lánghegesztés során megváltoznak.

Így más lesz a szakítószilárdság, ráadásul a csavaró és hajlító igénybevételekkel szemben csökken a szívóságuk. A ma használt lemezek egy-két esetben a hegeszthetőség határát súrolják, így érthető, hogy a legújabb kísérletek a hegesztést mellőzve a fémragasztás felé irányulnak. Ezek után nem kell meglepődni, hogy a karosszérialakatosok keveset gyakorolják a hagyományos módszereket.

            Helyette „vadnyugati” technológiát alkalmaznak, melynek lényege: az átlapolt lemezeket védőgázas ívhegesztéssel pontozzák, utána gittel húzzák fel. Az alsó részeken gyakorta megspórolják a tömítőanyagokat, így a pontokat meg lehet számolni! Némelyik autóra rápillantva egy régi szakma rémlik fel -- az üstfoltozóé.

Ezeket az autókat azután már nem lehet helyrehozni. Egy rosszul sikerült krómozás, vagy kárpitozás kisebb-nagyobb munkával kijavítható, de az összeszerelt autón jelentkező hibák, amelyeknek nagy része a hegesztések tömítetlensége miatt jelentkezik, az egészet tönkretehetik, így mindent lehet elölről kezdeni.

A hagyományos karosszériajavítás alapja a lánghegesztés.

Sokan nem tudják, de a karosszérialakatos nem a víz-, és gázvezetékeknél használt széles, mélyen beolvadt és dudoros varratot készít! A megfelelő lángbeállítással, és égőszár vezetéssel ugyanis elérhető, hogy a varrat keskeny legyen, és az átolvadás mértéke sem haladja meg a lemez keresztmetszetét. Ez egyengetés közben is előnyt jelent, mert az alátartó vas teljes felületén felfekszik a lemez, ráadásul tompa illesztéseknél kevés pótanyag szükséges. Ez kis varratdudort eredményez, és kevés után munkálást-, reszelést-, köszörülést kíván. Aki szerint a lánghegesztés lassú és használhatatlan, az valószínűleg még nem gyakorolta eleget. A lánghegesztés után az anyag tovább alakítható (nyújtható, zömíthető, hajlítható), ez nem mondható el a fogyóelektródás védőgázas hegesztésnél használt átlapolt lemezekről,  

2017. beillesztés: "de az "eröltetett tompán illesztett céózásról" sem. Manapság egyre gyakrabban hallom, hogy a tompán illesztett hegesztést "élben hegesztésnek" nevezik, ha jól sejtem szakmán kivülről érkezett a divatszó, viszont, akkor hogy nevezik a valódi élhegesztést?

Ez az eljárás -- a lánghegesztés -- azonban sokkal több gyakorlatot kíván, mint elterjedtebb társai. A javításnál használt hegesztés fajtája a lemez előkészítését is befolyásolja, nem meglepő, hogy a lánghegesztés kívánja a legaprólékosabb illesztést.

Az újságba ez a mondat sem került bele, de most beillesztem: már 1998-ban is elérhető volt a AWI hegesztés, de "aki lánggal nem tud hegeszteni az szinte biztos, hogy AWI-val sem," ezt az idézetet egy hegesztőgép kereskedőtől hallottam, ezért ezt a módszert akkor ki is hagytam, ne feledjük "öreg autók" karosszériajavításáról szól az írás. Hol voltak akkor még a ma használt modern "rugóanyagok"? (A mai modern karosszériák elég egyértelműen a fogyasztói társadalom áldozataivá váltak (használd-törd össze-dobd el vagy használd-kijött az újabb-dobd el) csak az áruk nem teljesen ezt tükrözi. . .az értékvesztésük azonban igen, gyorsan átesnek azon a ponton, amin túl gazdaságtalan a javításuk." 

Nagy, gyári illesztés mentén (pl. komplett sárvédő, küszöb) ponthegesztéssel, vagy védőgázas ívhegesztéssel készítünk lyukvarratot, de csak az alsó vagy takart részeknél, a kivül lévő részeket (fényezett) végig kell hegeszteni. A gyári illesztések közé eső foltlemezt lánggal hegesztve keletkezik a legkevésbé feltűnő varrat. Az elterjedt után gyártott lemezek miatt -- amelyek méretezése, és minősége is csak közelíti az eredetit --  sokan az alapvető lemezalakító műveleteket sem tanulják meg!

Pedig, ha helyesen hegesztünk az összhatás is szebb lesz! 

         Tóth Gábor (1998)

 

Tóth Gábor: Öreg autókarosszériák javítása

Tóth Gábor  2009.08.31. 13:52

Szerintem mindenki a saját írásával kezdte volna ezt a rovatot...1999-ben az Autoclassic szakfolyóiratban jelent meg az írásom rövidített változata. A "nyomda ördöge" azonban jól összekeverte a rajzokat és a feliratokat, s mivel akkor még valódi "kézirat" volt, így az egészet újrakellene  írnom és rajzolnom...addig is itt olvasható:  Autoclassic 1999/4 augusztusi szám.

Szabómihály Gizella: Autóbádogos vagy karosszérialakatos?

Szabómihály Gizella  2009.01.22. 12:33

A trianoni határon túli magyarok nem használják a karosszérialakatos kifejezést, a csonka magyarországiak meg nem használják az autóbádogost. A bádog szó valószínűleg magyar eredetű,  ezért használják a régi magyar nyelvet beszélő magyarjaink.

A cikkben leírtakkal nem mindenben értek egyet, de mivel nagyon ritka az ilyen témájú írás, ezért mégis "vágatlanul" teszem ki.

Piltzer György: A karosszériaipar fejlődése

Piltzer György  2008.12.15. 21:41

Egy újságcikk a favázas karosszériák visszaszorulásának korából, amikor még járóképes szgk. alvázakat is lehetett kapni és akár kisipari módszerekkel is készíthettek ezekre karosszériákat (1931)

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre